Élő webkettes mauzóleum azon napiszar-kompatibilis géniuszok tiszteletére, akik még mindig jópofának tartják mások képeit a sajátjukként felhasználni.

Na meg azoknak, akik lazán be is kajálják.

Fakert fogtál? Jelentsd fel! (fönt)

Ekkor kukáztuk: 2012 January 2. 20:39

Photo with 2 notes

Mózes Péter saját facebookos adatlapja szerint a Budapesti Műszaki Főiskolán végzett, a mostani munkája NICS, egyébként pedig Kecskeméten él, Győr-Moson-Sopron megyében, egyébként pedig valami Tck Tecktonik, ragasztó márkanévre emlékeztető nevű formáció egyik tagjának, Jay Jaynek a képét használja, akinek még csoportja is van a Faszbúkon. Az ilyen icipici logikai botlások persze nem zavartak meg senkit abból a közel 800 agytrösztből, aki felvette az ismerősei közé. 

Tagged: 100001905655016mózés péterTck TecktonikJay Jay

Ekkor kukáztuk: 2011 December 3. 12:06

Post with 9 notes

Németh László, a tősgyökeres székesfehérvári ruszki modell

Agyam eldobom, bazdmeg! Németh László néven regelt a Facebookon a jómadár tündibündi, azt viszont ismétcsak képtelenség lenne kideríteni, hogy eredetileg ki is villant hasat a képen. Ugyanez a kép van ugyanis Майкл Эксплисит (Michael Explicit? WTF?) oldalán, de a Buzzneten is, ezen kívül van még egy Csirip-szerű Twitter-figyelő oldalon, ahol az adatlap tulajdonosa szintén ezt a képet használja

Ha eddig még nem bagalyodtunk volna bele eléggé, a Facebook felhasználók közül egy Jon Farber nevű forma szintén ezzel a képen pózol. 

Inkább ne is agyaljunk rajta, hogy akkor most ki kicsoda, inkább lássuk az értelmiségi blokk által kitermelt kommentsziporkákat, amihez itt tudtok hozzászólni

Tagged: 1824484975németh lászlómichael explicitfacebookmelegМайкл Эксплиситorosz importJon farber100002031210008

Ekkor kukáztuk: 2011 December 2. 10:35

Photo with 13 notes

Well gyerekek, amikor elkezdtem írni ezt a faker blogot, akkor még bíztam benne, hogy ennél azért változatosabb lesz a kép. Vagy legalább abban, hogy a főfakerek közt legalább néhányan nem lesznek olyan igénytelenek, hogy olyan képet használnak fel, ami több, mint száz helyen előfordul az interneten. Na jó, “Varga Dani"  képe csak 69 helyen szerepel. Igazából láthatóan kurvára mindegy, hogy mennyi helyen szerepel, ugyanis a fénysebességgel hatalmas ismerősi kört építő fakertársadalom tagjai szinte akármilyen igénytelen és átlátszó profillal át tudják ejteni a Plebsbook népét. A kommentek közt szemezgetve szeretném hogy a sok agy-amputált Alterego-szökevény, ha már önmagát nem veszi komolyan, legalább a kommentjei lehetnének azok. De nem. Semmi jel nem mutat arra, hogy a kommentek iróniaként érkeznének egy-egy kép alá, inkább arra, hogy amit elébasztak, el is hiszi. 
A képen egyébként Joey Diamond Kamlley pózol, egy targoncányi további képet többek közt az énekes MySpace lapján találtok.

Tagged: 100001900543352Varga DanilatinomelegbarnafacebookJoey Diamond Kamlley

Ekkor kukáztuk: 2011 November 29. 14:57

Post with 2 notes

Kanos Lacika: amikor faker fakert szopat!

Nemrég egy ismerősömnek a Facebook zárolta a profilját arra hivatkozva, hogy “nem létező személyt reprezentál”, ez pedig természetesen nem fér bele a Facebook T&C-be, ami kevésbé köztudott dolog. Azaz ha nem adtad meg a valódi neved legalább az Alternative name boxban (fontos, hogy ez utóbbinak nem kell látszódnia az adatlapon!), a mobilszámod vagy a Payment methodsnál a bankkártyád adatait, amit a card issuer vissza is igazolt, mint érvényes fizetési eszköz, na akkor édes fiam, a FB bármikor szónélkül kivághat, mint macskát szarni. A szóban forgó ismerősöm accountját néhány nap alatt visszaaktiválták, miután beküldtük a személyi igazolványa scanjét. 

A web természetének fintora, hogy ma gomba számra teremnek a fake accountok, amivel nem is mindig feltétlenül az a baj, hogy fake, na meg, hogy egy rakás hülye ember ezt nem veszi észre, hanem az, hogy halálosan ötlettelenek és átlátszóak. De attól még virágzanak! 

így például Kanos Lacika adatlapja, akinek a preview képe már annyi helyen fellelhető a neten, - például itt -  hogy mindenre elszánt, harceddzett adatbányász legyen a talpán, mire megállapítja ésszerű időn belül, hogy a képen ki is van eredetileg. 

Mindegy is, inkább vessünk néhány pillantást a kommentözönre, amit láthatóan azok webcserkész géniuszok hánytak klaviatúrára, akik abban a naiv tudatban élnek, hogy a képen látható forma a FB-account tulajdonosa, aki szerénysége jeléül nem a saját nevét használja. Ami az egészet igazán epikussá teszi, amikor faker másik faker képét kommenteli, láthatóan nem poénból! 

Preview képek kommentözöne itt: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=179987505428172&set=a.107183012708622.13337.100002507721743

Az albumé pedig itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.107183012708622.13337.100002507721743 

De a kivonatolt képeken is átélhetitek azt a szellemi milieu-t, amit ezek az úrilányok képviselnek. 

Tagged: 100002507721743facebookmeleghyperfakerszőke haj

Ekkor kukáztuk: 2011 November 27. 14:29

Post with 1 note

Kelemen Péter: nem létezik, de közel 800 ismerős azért van

Most végképp nincs hozzá hangulatom, ezért nem is erőlködnék semmilyen vicceskedéssel, a Fészen ma ezt a Kelemen Péter néven regelt gyökeret sodorta elém az internet bélszele, ha találtam közös ismerőst, csuklóból töröltem is. A kép egyébként egy erősen középkategóriás ruszki gayblogról lett lopva, de valószínűleg fellelhető sok más helyen is. 

Tagged: kelemen péterfacebookmeleg100001926962506oroszszőke

Ekkor kukáztuk: 2011 November 23. 8:56

Photo

Egy kis napiszaros felütéssel nyitva úgy is kezdhetném: keresd a hibát! De inkább a hasonlóságot. Amikor valaki a saját fake Facebook-adatlapjához más FB-adatlapjáról nyúlja le a képet, na az már aztán olyan szellemi szintet képvisel, ami megkérdőjelezi, hogy végbement-e egyáltalán valamilyen evolúciós fejlődés a mai ember és a néhány millió évvel ezelőtt élt emberelődök agyához képest egyes egyedeknél.
Gondolok itt pl. a Dany Ene néven futó retardra, aki konkrétan Frank Delic képét nyúlta le. 

Tagged: Frank DelicDany Ene100002628804989100001381747124

Ekkor kukáztuk: 2011 November 23. 8:54

Photo with 1 note

Ennek a Magyarországra költözött rejtélyes nevű úriembernek a profilképe valami csodával határos módon még nincs szanaszét dicsérgetve kommentekben, ezért tiszta bűntudatom van, alighanem kénytelen leszek még ma este felé valami ennél epicebb fakerrel is előállni. 
Tom Danak adatlap itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100003122831515 
Kép forrása [többek közt] itt: http://www.ehow.com/info_7843648_nutrition-tips-teens.html

Tagged: 100003122831515facebookTom Danak

Ekkor kukáztuk: 2011 November 23. 7:47

Post with 1 note

Király Ádám nem villant faszt!

Ezt a Király Ádám néven felregisztrált formát elnézve igazi, kőkemény nagy játékosról van szó. Iskolának a Corvinus van megadva, ugyan lehetne Harvard is, ne legyünk telhetetlenek, inkább örüljünk neki együtt, hogy van olyan egyetem, aminek a nevét helyesen le tudja írni. Azért kezdtem azzal, hogy igazi nagy játékosról van szó, mert a közel 700 ismerőse közül mintha senki sem venné észre, hogy a képei egytől egyig egy James Ellis néven futó faszvillantó meleg modelltől származnak. Csak “Ádám” épphogy sehol sem villant faszt. 

Még felsorolni is fájdalmasan sok lenne azt az ostoba tyúkot, aki kommentben dícsérte szanaszét az úriembert, így az intellektuálisabbnál intellektuálisabb kommenteket özönét most nem kivonatolom, amiknél ember legyen a talpán, aki kiszámítja a helyesírási hiba/sor hányadost. De azért tessék szemezetni

Tagged: király ádámszőkesportosmelegfacebookjames ellis100001429370674

Ekkor kukáztuk: 2011 November 22. 20:41

Photo with 2 notes

Komolyan azon gondolkozom, hogy ezt a sok buta faszt mégis mi motiválja, amikor felregisztrálnak más képével, aztán százával zsebelik be az - ostobábnál ostobább - új ismerősök bókjait. A valóságban nem kapnak eleget vagy egyszerűen csak kicsi a farkuk? Szerintetek? 
A Gaál Krisztián névvel felregisztrált genetikai hulladék Dean Sibrizzi fotómodell képével dobbantott, ami láthatóan a több, mint 2200 “ismerős” közül senkit sem zavar. 

Tagged: 100001626848501Dean SibrizziGaál Krisztiánfacebookbarna hajbarna szemmeleg

Ekkor kukáztuk: 2011 November 22. 16:58

Photo with 3 notes

Igazából totál nem egyértelmű, hogy a Mező Dávid néven felregisztrált antropoidot mi a jóisten inspirálhatta arra, hogy Ashton Kutcher egy jóval korábbi képét töltse fel preview képnek, láthatóan ez az ismerőseit - akik közül bárkit kérdezhettek, nem ismeri személyesen - egyáltalán nem zavarja, sőt, többen megköszöntén neki, hogy visszaigazolta őket ismerősnek. 

Tagged: 100002528613403Ashton KutcherMező Dávidfacebookbarna hajbarna szem